Love Online [ChanLu]

 

Yoda92 beszélgetést kezdeményezett veled.

                                                          

Yoda…? Miféle név ez? Na erre kíváncsi leszek…

Csak vártam, hogy írjon valamit, de legalább egy percen keresztül nem jelent meg egy üzenet sem a chat ablakban.

Na mi van, nem ír semmit?... Na jó, egye fene, akkor köszönök én.

Lu_Lu90: Szia

Yoda92: Hali

Megint némaság fél percig.

Most meg mi van? Ő lépett be hozzám, erre azt várja hogy én beszélgessek vele?

Lu_Lu90: Csak nem egy StarWars rajongóhoz van szerencsém?

Yoda92: Bírom a StarWars-t, de nem vagyok kifejezett „rajongó”.

Lu_Lu90: Akkor hogyhogy ezt a nevet választottad?

Yoda92: …mert vicces. :)

Wow, egy szmájli. Plusz pont.                        

De mitől lenne vicces az hogy Yoda…? Nem vágom ezt a fickót.

Lu_Lu90: Na és… hogyhogy pont rám írtál épp?

Yoda92: Hm… nem is tudom. Tetszett a neved.

Lu_Lu90: Hát… köszi. Pedig az enyém nem valami fantáziadús.

Yoda92: Miért, az enyém az?

Lu_Lu90: Ha abból indulunk ki hogy egy filmből vetted, nem az, de elgondolkodtató.

Yoda92: Na jó… igazából van egy oka, amiért ezt a nevet választottam.

Lu_Lu90: És mi az? :)

Yoda92: Azt nem árulom el. :P

Lu_Lu90: Na, ezzel sokra megyek. :D

Megint fél perc csend következett. Én nem tudtam mit írni Yoda mesternek, és talán úgy tűnt ő is épp azon gondolkozik mit legyen a következő üzenete. Igazából… nem mondom hogy felcsigázott, de legalább egész gördülékenyen ment a beszélgetés.

Yoda92: Huszonnégy éves vagy?

Lu_Lu90: Igen. Honnan tudod?

Yoda92: Na, vajon honnan?

Lu_Lu90: …a nevemből?

Yoda92: Bingó. Jó nehéz lehetett rájönni. :D

Egy ironikus Yoda.

Jó, bevallom ez elég hülye kérdés volt a részemről.          

Lu_Lu90: Hadd találjam ki… Te pedig huszonkettő.

Yoda92: Na látod, megy ez.

Megint már perc csend következett, és visszavonom amit az előbb mondtam: Nem ment valami gördülékenyen a beszélgetés.

Lu_Lu90: Na és mitől tetszett a nevem?

Yoda92: Mert a kutyámat is Lulunak hívják, és tök vicces volt, mikor megláttam a listában a neved. Mintha a kutyám lett volna a cseten. lol

Lu_Lu90: ÖHM… okkké…

Egyre inkább úgy gondolom ez a pasi nem komplett. Mégis ki ismerkedik így?! Azt hiszi ez bejön valakinek?

 Lu_Lu90: Na jó, azt hiszem én most megyek… főzök egy kis vacsorát.

Yoda92: De hisz már adtam neked vacsorát Lulukám, nem emlékszel? Mind a négy mancsodat megnyaltad utána. :D

Hát ez tényleg hülye.

Lu_Lu90: Ha-ha, nagyon vicces. Sajnálattal közlöm hogy nem a kiskutyád vagyok, úgyhogy ha ővele szerettél volna csetelni, téves utakon jársz.

Yoda92: Hé, ne sértődj meg. :( Az én kiskutyám tényleg nagyon aranyos.

Lu_Lu90: Elhiszem, de én nem biztos hogy olyan aranyos vagyok mint ő.

Yoda92: Ki tudja. ;)

Flört veszély.

Lu_Lu90: Na jó, örültem, kedves Yoda mester… az erő legyen veled.

Yoda92: Jó étvágyat a vacsorához. Szia!

Lu_Lu90: Szia.

***

*Másnap ugyanekkor*

Yoda92 beszélgetést kezdeményezett veled.

Na fene… ezentúl minden nap rám fog írni?

Yoda92: Na, jól sikerült a tegnapi vacsorád?

Lu_Lu90: Kiválóan.

Yoda92: Mit főztél? 

Lu_Lu90: Pirított zöldséges tésztát.

Yoda92: Nyamm. Jó lenne ilyet enni egyszer.

Lu_Lu90: Hát csinálj. Nem nehéz.

Yoda92: Én inkább nem próbálkoznék meg vele, mert leégetem a konyhát. Az én Lulum pedig nem tud főzni, mert kutya, úgyhogy... maradok a rendelésnél. Hacsak nem jössz át és főzöl egyszer nekem…

Akkor ezek szerint egyedül él?

De… ahhjj… pedig bíztam benne hogy nem fog nyomulni. Ezt UTÁLOM. Csak zavarba hoz.

Lu_Lu90: Azt hiszem… attól még kissé messze vagyunk. :D

Yoda92: Most miért? :(

Lu_Lu90: Mert mondjuk semmit sem tudok rólad, de azért főzzek neked tésztát. :D Például, honnan gondolod hogy ugyanott élek ahol te?

Yoda92: Hm… Nem is tudom. Megérzés.

Lu_Lu90: Oké, hát akkor elárulok valamit… én kínai származású vagyok.

Yoda92: Komolyan?... Wow. Akkor már főzhetnél nekem valami kínai kaját. Úgyis szeretem.

Lu_Lu90: Továbbra is úgy gondolod, hogy Koreában élek?  

Yoda92: Miért, és te honnan tudod, hogy én Koreában, és nem Kínában?

Lu_Lu90: Hát… mert mondjuk a te adatlapodon ki van rakva a származás, hogy koreai.

Yoda92: Az még nem biztosíték arra hogy én nem épp Kínában élek.

Lu_Lu90: OKÉ, de mikor írtad hogy menjek át hozzád tésztát főzni, még nem tudtad hogy kínai vagyok, tehát nem is igazán következtethettél konkrétan arra, hogy én esetleg Kínában élek, azaz – ha te Kínában élsz – egy helyen veled. ÚR ISTEN, ez túl bonyolult…

Yoda92: Szerintem is, úgyhogy jobban járnál, ha inkább simán csak elmondanád, hol élsz. :)

                           

Ez komolyan csőbe húz…

Lu_Lu90: …Jó, Koreában.

Yoda92: Fogadjunk, hogy Szöulban.   

Lu_Lu90: …te kémkedsz utánam?! Honnan tudod?

Yoda92: Kiváló, akkor jöhetsz is tésztát csinálni, mert én is ott élek.

Ez egy hülye…

Valamiért olyan furán kezdtem magam érezni, amint megtudtam, hogy egy helyen él velem.

Lu_Lu90: NEM megyek tésztát csinálni!!

Yoda92: Miért nem? :(

Lu_Lu90: Miért, talán te odamennél egy vadidegenhez random tésztát főzni, akiről csak annyit tudsz hogy huszonkét éves Yoda és van egy kutyája akit Lulunak hívnak?

Yoda92: Hát, ha megkérne rá…

                             

Persze, mindjárt én kezdek bűntudatot érezni hogy még nem vagyok ott a tűzhelyénél!!

Lu_Lu90: …inkább elárulhatnál magadról kicsit többet mielőtt ilyenekre vágynál.

Yoda92: Mit szeretnél tudni?

Lu_Lu90: Mondjuk a… foglalkozásodat.

Yoda92: Szóval ettől függ hogy átjössz-e tésztát főzni?

Lu_Lu90: HAGYD MÁR AZT A TÉSZTÁT!!  

Yoda92: :D Most biztos paprikás a fejed. Megnézném.

Lu_Lu90: ...oké.

Yoda92: Amúgy pornószínész vagyok.

Lu_Lu90: Nagyon vicces. Ezzel végképp lesheted mikor főzök neked…

Sohanapján.

Yoda92: Nem adom fel.

Lu_Lu90: Sok szerencsét hozzá.

Yoda92: Egyébként, az van az adatlapodon hogy partnerkeresés miatt vagy ezen az oldalon…

Lu_Lu90: Igen… és?    

Yoda92: Ahhoz képest elég zárkózottnak tűnsz.

Én zárkózott? Mi ez, valami pszichológus?!             

Lu_Lu90: Ez nem zárkózottság, hanem józanésszel való gondolkodás. Egyébként meg hadd találjam ki: pszichológus vagy?

Yoda92: Hogy kitaláltad! Ez igen! :O

Lu_Lu90: Tényleg?! :D

Yoda92: Nem.

…

MIÉRT BESZÉLGETEK MÉG VELE???

Lu_Lu90:… én komolyan nem tudom mi az értelme ennek a beszélgetésnek.

Yoda92: Nem élvezed a társaságom? :(

Lu_Lu90: Nem arról van szó, csak épp még szó sem esett semmi értelmes dologról. Például még mindig nem válaszoltál rá, hogy mi a foglalkozásod.

Yoda92: Mert úgy gondolom, ilyesmit jobb élőben megbeszélni. Ha mindent megbeszélünk a cseten, akkor nincs miről beszélni élőben.

Lu_Lu90: Jó, persze. De honnan tudod hogy egyáltalán fogunk találkozni élőben?

Yoda92: Én már most találkoznék, csak te nem akarsz. :(

Lu_Lu90: Igen, mert nem tudok rólad semmit.  Azért kérdeztem hogy mi a foglalkozásod, mert abból sok mindent le tud szűrni az ember.

Yoda92: Nyugi, annyit elárulok, hogy nem bérgyilkos.

Lu_Lu90: Ez igazán megnyugtató. Ennyi azt hiszem elég is, már indulok is a találkára!

Yoda92: Irónia szagot érzek a képernyőn keresztül.

Lu_Lu90: Jól érzed.

Pár perc néma csend következett a csetablakban. Komolyan, szinte aggódni kezdem hogy nem ír, mert egészen addig mindig rögtön válaszolt. Talán túlságosan goromba lettem volna vele?

Fogalmam sincs hogy miért kezdtem aggódni ennyire emiatt. Még mindig semmit se tudok róla, ráadásul nyomul, és csak folyton zavarba akar hozni – kit érdekel ha nem ír többet?!

…Azért hét-nyolc perc elteltével csak ráírtam.

Lu_Lu90: Öhm… itt vagy?  

Megint eltelt egy perc, és komolyan mondom, kezdtem szomorúvá válni, holott tudtam, hogy semmi értelme, mert alig beszéltem vele. Képtelenség hogy ennyi idő alatt elkezdtem megkedvelni. Igazából csak vicces volt vele beszélni, mert legalább nem volt unalmas, mint a legtöbb csetpartnerrel, aki eddig rám írt.

                                                                                                                                                     

Kisebb megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, mikor láttam az üzenetét felvillanni az enyém alatt.

Yoda92: Bocs, csak Lulu nyüszített,és meg kellett néznem hogy mi történt. Beszorult az egyik mancsa egy rácsba, és egy ideig eltartott, mire kiszabadítottam.

Lu_Lu90: Uhh… szegény. L És jól van a lába?

Yoda92: Igen, nincs baja, csak picit sántít. Meg kéne tanulnia hogy oda nem érdemes nyúlkálni… de ahogy látom tényleg jól van, mivel már hozza a pórázt nekem.

Lu_Lu90: Cuki lehet.

Yoda92: Bizony hogy az. Ezek a Luluk már csak ilyenek… :)

Zavarba hozásból ötös…                             

Lu_Lu90: …szóval most akkor leviszed sétálni?

Yoda92: Nehéz döntés előtt állok, mert veled is akarok beszélgetni, de Lulu is könyörögve néz rám. Melyik Lulut válasszam…?

Lu_Lu90: Megkönnyítem a dolgodat, mert nekem hamarosan el kell indulnom dolgozni (esti műszak), szóval fogd azt a kutyulit és teljesítsd a vágyát. :)

Yoda92: Ohhh. Hát így már valóban nincs mi közül választani, marad a sétáltatás.

Lu_Lu90: Jó lesz az, egészen kellemes idő van. Jó sétáltatást!

Yoda92: Köszi. Neked pedig jó munkát!

**

Ahh. Utáltam esti műszakos lenni. Alig jött be valaki a benzinkútra ilyenkor. Ha tankoltak is, akkor is csak idejöttek hozzám, kifizették, és elmentek. Azt hiszem ez volt a világ legunalmasabb munkája… ülni egy pult mögött, és csak várni.

Igazándiból volt számítógép amiről felléphettem a chatre, de a gond az volt, hogy mindenütt kamerák voltak, és ha sokáig néztem a chatoldalt, kifigyelte a főnökség. Így csak néha-néha léptem fel egy-két percre, hátha jött üzenetem, amit gyorsan elolvasok.

Már fél óra telt el, és egy lélek sem járt még itt. Pedig voltak azért emberek az utcán. Már szürkület volt, de a benzinkúttal szembeni parkban még javában zajlott az élet. Mikor épp nem voltak vásárlók, gyakran álltam ki a bolt ajtaja elé, és nézelődtem.

Ma ugyanígy tettem, mivel tökéletesen kellemes időnk volt. A piros benzinkutas pólóm teljességgel elég volt hogy ne fázzak odakint.

- Nem valami nagy a forgalom ma – szólalt meg munkatársam, aki a kinti tankolásban segédkezett.

- Hát nem – sóhajtottam egy aprót. – Viszont legalább az időnk kellemes.

- Ja – bólogatott, és karba tett kézzel nekidőlt az épület falának.

Én leültem az egyik tucat csomagolt virágföldre, ami a bolt előtt sorakozott. Iszonyatosan untam magam. Míg figyeltem, hogy a többi ember munka utáni szabadidejét a parkban tölti kellemesen, én itt rohadtam.

„Lulu!!” – hallottam a távolból tompán egy kiáltást, amely megütötte a fülemet. Összeráncolt szemöldökkel kaptam fejem a park jobb oldala felé, és kihegyeztem fülemet.

„Lulu, gyere ide! Gyerünk, mi lesz? Hol hagytad a labdád?” – ilyesmi mondatokat hallottam a távolból. Nem tudtam, hogy most én hallucinálok-e, vagy félrehallottam, de azért hunyorogva pásztáztam a távolban a kutyás embereket, hátha felfedezem melyikük mondja ezt.

Nem létezik hogy Ő legyen az, ugye?

„Lulu!! Gyere már vissza!” – hallottam még egy kiáltást, de ezúttal sokkal élesebben és tisztábban. Tágra nyitottam a szemeimet, és eszeveszetten pásztáztam a tömeget, míg nem talán kiszúrtam, ki is lehet az akinek - feltehetően ha jól hallom-, Lulunak hívják a kutyáját.

Egy magas, fekete hajú alakot láttam, aki épp fekete szőrű, középtermetű kutyájához leguggolva simogatta annak fejét. Az arcából semmit sem tudtam kivenni, mert ahhoz túl messze volt, és egyre sötétebb is volt már idekint.

Nem létezik…           

- Na, ennyit arról, hogy nincs forgalom – paskolta meg a vállamat munkatársam, és odament az érkezett vásárló autójához, hogy felajánlja segítségét. Én még meresztettem szememet a magas alakra a távolban, amíg csak tudtam, majd bementem a boltba.

Miután a vásárló kifizette a tankolást, hiper-gyorsan felléptem a chatre, hogy megnézzem, itt van –e Yoda; de offline volt.

Gyorsan még kimerészkedtem a bolt elé, hátha látom még. A távolban kerestem alakját, de nem találtam. Az emberek kezdtek fogyatkozni, egyre sötétebb lett, szinte semmit sem láttam már a kutyafuttatóból. Beletörődve megvontam a vállamat, és visszafordultam hogy bemenjek a boltba, azonban ekkor egy pillanatra megállt bennem az ütő, és meg is torpantam.

Egyenesen előttem állt az imént általam a távolban bámult magas, fekete hajú alak, és épp kutyáját kötötte hozzá a benzinkút előtti biciklirácshoz. Ahogy egyre több másodpercig bámultam a srácot, annál inkább biztos voltam abban, hogy már láttam itt. Tuti, hogy vásárolt már nálunk, többször.

Addig bambultam, míg nem bement a boltba a langaléta, én pedig kint álltam, pedig bent kellett volna lennem a pult mögött. Gyorsan kapcsoltam, és sietős léptekkel beslisszoltam a helyemre, közben folyamatosan a sorok között válogató srácot figyelve. Épp a chipsek között vacillált a sós vagy a paprikás közül, míg nem végül a sósat választotta.

Megfordult, így végre láthattam az arcát is rendesen. Most már biztos voltam benne hogy ő járt már itt valaha.

Ahogy egyre közelebb ért, konstatáltam, hogy … hát, „enyhén szólva” jól néz ki. Nem is tudom, hogy most miért tűnt fel ez ennyire kivételes módon, hiszen ha máskor is volt itt, akkor is biztos jobban megmaradt volna az emlékeimben. De mindegy is. Most ezt gondoltam.

 Iszonyatosan helyes arca volt, melyet így is eltakart a hatalmas fekete keretes szemüveg, amit viselt. Hát milyen lehet ha leveszi?!

- Jó estét. Ezt szeretném – szólalt meg, mire én letaglóztam hangjától. Egészen mély, kellemes tónusú beszédhangja volt.

Kis fáziskéséssel pislogtam párat, majd kapkodva elvettem a chipset és lehúztam. Nem mertem a szemébe nézni… egyszerűen nem és kész. Nem tudom miért… talán mert határozottan éreztem, hogy ő engem bámul, szakadatlanul, miközben a pénztárgépet nyomkodom.

- Ezerötszáz won lesz. – mondtam halkan, továbbra is a pénztárgépen hagyva tekintetem, miközben ő válogatta a pénzét.

Csak véletlen ugye? Nem létezik hogy ő legyen az!! Ah… tényleg Lulu a kutyája? De akkor…? Jézusom!

De mégis hogy jöjjek rá? Nem kérdezhetek rá, hogy „Hé, amúgy te vagy Yoda?” Hát mennyire nézne hülyének? Szerintem azonnal elkísérne a diliházba!

…Várjunk csak? „Yoda…”

A pénztárgépről lassan felsandítottam a magas srácra, és amint megláttam, hogy milyen elálló füle van, teljesen elborult az agyam. A gyomromban hatalmas röhögés-késztetés keletkezett, amit próbáltam elnyomni, nem túl sikeresen.

HÁT EZÉRT YODA! Ezt nem hiszem el! Ez Ő… Ő kell hogy legyen…

Enyhén bazsalyogni kezdtem, miközben átvettem a pénzt tőle, pedig minden erőmmel küzdöttem ellene, hogy ne viselkedjen így az arcmimikám. Azonban ezt nem sikerült megakadályoznom, és egyre inkább láttam, hogy észreveszi rajtam. Végül az ő szája széle is kisebb mosolyra húzódott, és a szemeimben – szemüvege mögül – azt véltem kiolvasni, hogy valamit tud. Nem értetlenség tükröződött benne. Egyre inkább biztos voltam benne, hogy ő az. Mikor visszagondoltam arra hogy ő az aki azokat az üzeneteket írta nekem, a gyomrom aprócska görcsbe rándult, és fejembe szállt némi vér is.

- Öhm… - köszörülte meg mosolyogva a torkát – vissza tudnál adni? Tudod… a másik Lulu már türelmetlen odakint.

Ő az. Ő AZ. ÚRISTEN.

- Pe… persze – motyogtam oda, miközben már lángolt a fejem, és villám gyorsan visszaadtam, valamint a blokkot is a kezébe nyomtam.

- Hacsak nem hazaviszem, és lejövök egy kólára – nézett egyenesen a szemembe szakadatlanul.  – És akkor még sietnem sem kéne.

Idiótának éreztem magam amiért most tényleg semmit nem tudtam zavaromban kinyögni, csak egy apró bólintást, amire elvigyorodott – és az én szívem kiesett a helyéről – majd kiment a boltból. Ahogy bezáródott mögötte az automatikus ajtó, hatalmas levegőadagot fújtam ki a tüdőmből lassan, enyhén verejtékessé vált homlokomra tapadt hajtincseimet meglebegtetve.

Most… vissza fog jönni? Komolyan? És miattam? És beszélgetni fogunk?       

Egy ILYEN pasival? Ezt el nem hiszem hogy velem történik…

Ahogy rá gondoltam az elálló füleire, és a nevére, megint elfogott a röhögő görcs. Még jó hogy épp nem volt bent vásárló, mert jól kiröhöghettem magamat.

Egy húsz perc múlva ismét visszatért, és egy kólát kért, melyet ki is töltöttem neki. Ezután leült az egyik sarokban lévő asztalhoz. Én alig tudtam figyelni az utána lévő két vásárlóra, annyira el voltam foglalva vele, ahogyan kívánatos kinézetű ajkai egy pár másodpercnyi keresés után közre veszik a vékonyka szívószálat.

Ezután a telefonját kezdte el pásztázni. Mikor végül az utolsó vásárló is elment, szívverésem felgyorsult, és csak bámultam, ahogyan iszik, beletemetkezve a telefonjába. Nem mertem odamenni hozzá.

Egyszer csak feleszmélt, hogy már elmentek a vásárlók, de én még nem ülök ott nála, úgyhogy rám nézett, és szélesen elmosolyodott. Letette telefonját, és apró hívogató gesztusokat tett kezével. Bizonytalanul indultam fel felé félénk, lassú léptekkel, majd ide-oda nézve leültem vele szemben.

- Lulu. – szólalt meg, majd elvigyorodott, én pedig a szemébe néztem. ÚR ISTEN, milyen vigyora van!!

- Luhan vagyok – szólaltam meg motyogva, és igazgatni kezdtem a terítőt. – A rendes nevem Luhan.

- Hmm – vonta fel egyik szemöldökét – tudom, hogy Luhan vagy – mondta, miközben a szívószál mindvégig a szájában maradt.

- Honnan…? – kérdeztem megint egy idióta kérdést, majd a névtáblácskámra ránézve rájöttem. – Oh.

- Ez is szép név, bár nekem a Lulu jobban tetszik – nézett a szemembe folyamatosan, és beleszívott kólájába.

- …oké, kösz – vakartam meg fejem hátulját, legidiótább válaszom adása közben. – De legalább… viszont te elmondhatnád, hogy… hogy hívnak.  – mondtam, majd elmosolyodtam, és füleire néztem. – A Yodára már rájöttem, hogy honnan jött.

- Chanyeol vagyok – mondta, és száját enyhén beharapva mosolygott rám. – Park Chanyeol.