A begyógyíthatatlan seb

Ezt a one-shotot a 2HEXO fanfictionversenyére írtam, az első fordulóra. Tovább is jutottam, de sajnos nem sikerült tovább dolgoznom a ficiken időhiány miatt. ;;

*

Ady Endre:

TÜZES SEB VAGYOK

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,

Kínoz a fény és kínoz a harmat,

Téged akarlak, eljöttem érted,

Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzva, fehéren,

Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,

Te vagy a kínom, gyehennám nékem,

Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,

Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,

Adj kínt nekem, a megéhezettnek:

Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

Tüzetes mozdulatokkal simítottam végig az asztalomon lévő világoskék abrosz egy-egy apró gyűrődésén, míg nem tökéletesen, immár ránc nélkül feküdt végig a bútorlapon. Ezután óvatosan ráhelyeztem a díszes porcelántányérokat és evőeszközöket. Néhány lépéssel elhátrálva tőle, csípőre tett kézzel csodáltam meg egy pár pillanatig az elkészült terítéket. Miután meg voltam elégedve a látvánnyal, a tűzhelyhez lépdeltem, hogy ellenőrizzem, milyen állapotban van az épp készülő vacsora, melynek illata szerteterjengett a konyhában, megadva ezzel a hangulatot az estének.

Baekhyun kedvencét főztem: marhahúslevest és sült csirkét, rizzsel.
A leves már majdnem elkészült - konstatáltam magamban, miután a tűzhely melletti kiskanál segítségével megízleltem azt. Bepillantottam a sütőbe is, ahol békésen süldögélt a csirke, és megböködtem egy villával. Még fél óra kell neki - gondoltam magamban, és rápillantottam a faliórára.

Fél hét volt, tehát pont időben voltam. Most már eltéveszteni se tudtam volna, annyira rutinos voltam az előkészületekben. Mindent percre pontosan tudtam, így egyáltalán nem volt okom az aggodalomra - és tudtam, hogy Baekhyun is pontban hétkor fogja megnyomni az ajtóm csengőjét.

Már nagyon vártam őt. Gyomromban egy pillanat erejéig felcsaptak az izgatottság szikrái, majd kapcsoltam, és neki is láttam a még hátralévő teendőknek. Egy kicsit körbenéztem a lakásban, hogy ellenőrizzem, biztosan mindent a helyére tettem és rendesen letöröltem-e, aztán a fürdőbe igyekeztem, ahol végre a lakáson kívül saját magam rendbetételére is sor került.

Szempillantás alatt lezuhanyoztam, majd az előkészített ruhámat - ami egy vajszínű, hosszú ujjú, feszülősebb fazonú póló volt, és egy farmernadrág - felhúztam magamra. Miután a hajamat megszárítottam, megmostam fogamat, és elővettem a fürdőszobai szekrényből a hajzselét. Ujjaim hegyével belenyúltam a ragacsos anyagba, és lankadt, száraz hajtincseimet finoman beállítottam vele. Miután ezzel elkészültem, gyorsan kezet mostam, és belepillantottam a tükörbe, hogy leellenőrizzem a „végeredményt”; amely egyébként, talán nem is lett olyan rossz. Készülődésemet egy magamra fújt apró parfüm-felhővel zártam le.

A fürdőből kilépve azonnal az órára siklott a tekintetem, amely háromnegyed hetet mutatott. Már megint előbb elkészültem, mint kellett volna - gondoltam magamban egy féloldalas mosoly kíséretében. A belső kis izgalmam miatt mindig volt bennem egyfajta enyhe sietség, még akkor is, ha már a sokadik találkozásunk következett.

A levest lekapcsoltam, majd leültem az étkezőasztalhoz, és várakozás közben ujjaimat a frissen vasalt abroszon táncoltattam. Ilyenkor mindig nagyon lassan telt az idő. A másodpercmutató ugrándozását figyeltem szememmel, és hallgattam kattogását. Számoltam a leírt köröket, és közben néha meg-megnéztem a süldögélő csirkét, amelyet a harmadik ellenőrzéskor le is kapcsoltam.

Az óra hamarosan hét órát mutatott, és szinte egy perc sem telt bele, mikor végre felcsendült az ajtócsengő. Azonnal felpattantam a helyemről, és a bejárathoz sétáltam. Kitártam az ajtót, és megjelent előttem Ő: Byun Baekhyun, a maga gyönyörű, elegáns és kifinomult valójában. Felsőtestén fekete ing simult, melynek felső gombja ki volt gombolva, öltözékének alsó része pedig hozzám hasonló módon egy sima farmernadrág volt. Kezében szürke színű utcai zakóját tartotta.

- Szervusz Chanyeol! - nézett fel rám (mivel azért jóval magasabb voltam nála) kedves, ragyogó mosollyal az arcán. A boldogság szimbóluma az én arcomon is azon nyomban előbukkant, és csillogó szemekkel vizsgáltam végig az előttem álló teljes lényét.

- Szia! - üdvözöltem szívélyesen, és szélesre tártam előtte az ajtót. - Gyere be.

Baekhyun átlépte a küszöböt. Mint mindig, most is alaposan körülnézett a lakásban: nem afféle bíráskodó módon, csak mindig megcsodálta, ha szép rend volt, és szóvá is tette. "De ugye nem csak miattam takarítottad ki ilyen szépen a lakást?" - kérdezte folyton, de én letagadtam az igazságot. Én sosem voltam az az igazán rendszerető fajta, de miatta órákig képes voltam takarítani. Tudtam, hogy szereti a rendet.

- Mindig elcsodálkozom, milyen szép a lakásod - nézett most is körbe egy pár pillanat erejéig, és az egyik szék karfájára terítette a zakóját. Ezután néhányat a levegőbe szimatolt, és felém fordult.

- Annyira jó illat van! Ez… csak nem csirke? Megint csirkét sütsz?

- Az a kedvenced, nem? - szélesedett ki a mosolyom.

- Ahj, Chanyeol. Nem mondtam, hogy nem kell fáradnod ilyesmivel? - jött hozzám kicsit közelebb, és én is csökkentettem egy-két lépéssel a köztünk lévő távolságot. Sima babaarcán enyhén végigsimgítottam, mire ő lesütötte a szemét, és elmosolyodott.

- De kell - mondtam szelíd hangon, majd arcáról feje hátuljához vezettem a kezemet, és ujjaim fekete hajtincsei közé siklottak. Jólesően megborzongtam az érzéstől, ahogyan testéhez értem, ő pedig lehunyta egy pillanatra a szemeit, miközben cirógattam tincseit. Olyan volt ilyenkor, mint egy kiscica.

Arcát elnézve nem bírtam ki, hogy ne hajoljak hozzá közelebb, és hintsek egy apró csókot ajkára, melyet készségesen viszonzott. Nem terveztem egyelőre többet, de mikor a szája az enyémhez ért, kissé elvakultam, és néhány másodpercnyi finom kóstolgatás után elmélyítettem volna a csókunkat. Azonban mielőtt ezt megtehettem volna, Baekhyun finoman eltolt magától, és számra tette mutatóujját - mely hosszúkás volt, valamint ugyanolyan gyönyörű és finom vonalú, mint testének bármely porcikája.

- Azonban ha már megsütötted azt a csirkét, én szívesen megenném minél előbb, mivel farkas éhes vagyok - vigyorodott el, én pedig pár másodpercig csak bután pislogtam rá, mert még nem zökkentem ki a csók adta enyhe bódulatból.

Leült arra a székre, amelyen zakója nyugodott, én pedig kisebb fáziskéséssel elindultam, hogy felszolgálhassam az ételt.

Baekhyunnak nagyon ízlett a főztöm - legalábbis mindig ezt mondta. Bíztam benne, hogy nem csak tapintatból, bár nem úgy ismertem, mint aki kegyességből hazudott volna. Nagyon udvarias volt, azonban mindig őszinte.

Megint nagyon sokat beszélgettünk, miközben ettünk - mint mindig. Rendkívül jó társalgó partner volt, tényleg mindenről lehetett vele csevegni. Általában nem is a saját dolgainkról volt szó, hanem bármiről, ami épp eszünkbe jutott. Lehetett az a világ híreivel kapcsolatos, vagy akár filozófiai téma; egy húron pendült az agyunk, és még ha különbözött is a véleményünk, attól még nem kezdtünk bele heves vitákba.

Mellette mindenről megfeledkeztem, és ezt szerettem benne a leginkább. Szinte gyógyír volt számomra.

- Ah, hát ez isteni volt. Komolyan - dőlt hátra székében, miután megtörölte száját a szalvétával. - Nagyon köszönöm a vacsorát.

- Nem kell megköszönnöd - mosolyogtam rá, és felálltam a helyemről, hogy az üres tányérokat a mosogatóba tegyem. Miután ezzel végeztem, egy pillanatra még az órára pillantottam, amely nyolc órát mutatott, és tekintetem azon nyomban visszasiklott Baekhyunra, aki épp nyújtózkodott a széken, és vállát mozgatta lehunyt szemekkel. Mindig panaszkodott, hogy fáj a háta; arckifejezésén ez tükröződött is, mert mozdulatai közben lehunyta szemeit, és szemöldökét enyhén összeráncolta.

Lassan odalépdeltem hozzá, és kezeimet óvatosan vállaira simítottam. Finoman masszírozni kezdtem a megkeményedett izmokat, mire egy aprócskát felmorrant, én pedig elmosolyodtam rajta. Ez azt jelentette, hogy jól esett neki, így tovább folytattam a mozgást, át-áthelyezve tenyeremet néhány centivel, hogy mindenhol alaposan megnyomkodjam.

- Hm, ez nagyon jó... ugye tudod, hogy túlságosan elkényeztetsz engem, Chanyeol? - fordította oldalra a fejét felém.

Odahajoltam füléhez, és halk, búgó hangon beszélni kezdtem hozzá.

- Azt elfelejted, hogy ez számomra is ugyanolyan jó, mint számodra - mondtam, majd tenyeremet nyakára simítottam. Ahogyan a bőrével érintkeztem, egyre inkább megkívántam őt, és enyhén ajkamba harapva folytattam az - immár masszírozás helyett - cirógatást. Éreztem, hogy benne is megmozdult valami, és ezt igazolta az, hogy mikor felállt a helyéről, és a szemembe nézett, íriszeiben vágyakozó csillogást véltem felfedezni. Bele se mertem gondolni, hogy az én arcomból mit olvashat ki, mivel ez a látvány végleg beindított engem. Egy határozott lépéssel közelebb kerültem hozzá, és rögtön ajkára martam, melyet egy hosszú sóhajtással reagált le.

Kezei körém fonódtak, ujjaival enyhén megmarkolta pólóm hátulját. Én továbbra is feje hátulján tartottam egyik kezem, míg a másik derekán nyugodott. Hosszasan szívogattam ajkát, melyen még éreztem a vacsora után nemrég elfogyasztott vörösbor ízét.

Ajkai kóstolgatása után áttértem puha és sima bőrű nyakára, melyen isteni parfümjének illata most egészen intenzíven érződött. Egyre inkább éreztem a bennem fellobbanó vágyat: hogy akarom őt. Minden egyes másodperccel egyre jobban és jobban.

Egy utolsó csókot lehelve inge alól kikandikáló kulcscsontjára visszahajoltam arcához. Szemeiben bódult vágy csillogott, ajka enyhén piros volt a hosszas csóktól.

- Nem megyünk be a szobába? - biccentettem a háló felé, mire ő csak némán bólintott egyet. Kezemet derekára simítva lépdeltünk be az említett helységbe, ahol csakúgy, mint a nappaliban, szintén kifogástalan rend uralkodott. Miután beértünk, Baekhyun felém fordult, és szélesen elmosolyodott.

Nekem nem kellett több: hamarosan a testem átvette az irányítást az elmém felett, és nem láttam mást, csak egy embert, akit őrült módon kívántam, és a sajátomnak akartam tudni. Ébenfekete haja, porcelánbaba-szerű arca, csillogó fekete íriszei, és formás, számomra tökéletes szinten törékeny testalkata szinte hívogatott, hogy tegyem magamévá. Mindene nemes volt, és hibátlan.

Ismételtem ajkára tapadtam, de immár nem értem be egy sima csókkal, hanem nyelvem is bevettem a játékba. Mindeközben enyhén remegő ujjaimmal inge gombjait kezdtem babrálni, hogy minél előbb megszabadulhasson a ruhadarabtól. Amint sikerült azt eltávolítanom róla, csókunkat megszakítottam, és szaporán fel-leemelkedő mellkassal ittam gyönyörű látványát pár pillanatig. Leállásom elég is volt ahhoz, hogy most lehetősége legyen arra, hogy ő vegye át az irányítást.

A lehető legközelebb lépett hozzám, és határozottságot mutatva tapadt ajkamra, majd simított végig felsőtestemen. Tenyereit hátamon levezette, majd pólóm alá nyúlva a hátam csupasz bőrén szántottak végig finoman ujjbegyei. Érintéseitől megborzongtam, testem megremegett, és úgy tűnt, ő ezt határozottan élvezi.

Baekhyun lassan lehúzta rólam a pólómat, és így irányított az ágy felé. Készségesen feküdtem fel a friss ágyneműre, ő pedig apró, huncut vigyorral vetette át lábát rajtam, így folytatva kényeztetésemet. Imádtam. Egyszerűen imádtam.

Pár pillanatig még élveztem az előttem tárulkozó látványt, aztán végül lehunytam szemeimet, és hagytam, hogy a vágy és az élvezet önfeledten körülölelje lényemet. A mozdulatok maguktól jöttek egymás után; minden percben tudtam, hogy mire vágyok, mit akarok, és kivétel nélkül mindent megkaptam. Mindent, akkor és úgy, ahogyan én szerettem volna.

Ő volt Byun Baekhyun. Aki tökéletes volt, aki meggyógyított, aki feledtetett velem mindent. Akit nem csak kívántam, akartam, de szerettem is tiszta szívemből.

- Baekhyun... - szóltam hozzá halkan, miközben a takaró alatt egymásba összegabalyodva pihent csupasz testünk, és vállát simogattam. - Szerinted mi a szerelem?

- A szerelem? - kérdezett vissza, és kicsit jobban felém fordult. Mint mindig, most se zavarta, hogy a semmiből jött kérdést tettem fel neki. - Hm... nem is tudom. Talán egy olyasvalami, amely mindentől független.

- Mindentől független? - vontam fel a szemöldökömet, mert nem értettem, mire gondolt.

- Igen. Tudod... a szerelem az, amit nem tudsz irányítani. Egyszerűen jön, és kész. Független attól, hogy kiről van szó, mikor, hol. Furcsa egy dolog, nem? - mosolyodott el tűnődve.

- Hm - gondolkoztam el én is egy pillanatra, majd picit feljebb ültem.

A szemben lévő, kattogó órára siklott a tekintetem, mely fél tízet mutatott, és a gyomromban ismét előtört az a jól ismert, nyugtalan érzés. Ahogyan tűnődtem, eszembe jutott egy kérdés, melyet rettenetesen hezitáltam feltenni, de addig motoszkált bennem, míg nem kicsúszott a számon - még akkor is, ha már a gondolatába is vérezni kezdett a szívem.

- Mondd... te voltál valaha szerelmes? - kérdeztem félve, és arcára sandítottam, melyen egy halvány mosoly jelent meg kérdésem hallatán.

- Nem tudom. Igazándiból... én nem foglalkozom vele, hogy mit érzek. Ezt... gondolom megérted, Chanyeol.

- Igen... - motyogtam, és lehajtottam a fejemet. Kezem is megállt a cirógatásban, és finoman lesiklott Baekhyunról, aki lassan fel is tápászkodott a helyéről. Fejét az óra felé fordította, majd a földről kezdte szedegetni ruhadarabjait.

- Ne haragudj rám, amiért ilyen hamar felkeltem. Tudod, hogy itt maradnék, de most muszáj menem - mondta az ingét gombolva, és vetett felém egy apró mosolyt.

- Tudom - motyogtam ugyanazon a hangszínen, és lassan én is kikeltem az ágyból. Felkaptam az alsómat, és az éjjeliszekrény fiókjából elővettem a pénztárcámat. - A szokásos, ugye?

- Így van - mondta, miközben befejezte az öltözködést.

- Akkor hát... tessék. Ez pont annyi - nyújtottam felé fejemet enyhén lehajtva a pénzösszeget, melyet finoman átvett tőlem.

- Köszönöm - mondta halkan, és elrakta.

Baekhyun ezután lassan a konyha felé kezdett sétálni. Míg ő a cipőjét húzta, én felvettem a saját ruhadarabjaimat, és sietve utána mentem.

- Ugye... ugye jövő szombaton is ráérsz? - kérdeztem tőle reménnyel teli hangon, miután kezébe vette a szék karfáján nyugvó zakóját.

- Igen. Jól tudod, hogy ez a te napod, nem rakok senkit sem akkorra - mosolygott rám.

- Rendben. Akkor szombaton - viszonoztam mosolyát kedvesen, bár szívem már mellkasom mélyén immár vérben úszott.

- Este hétkor. Szervusz, Chanyeol.

- Szia, Baekhyun - intettem, és miután alakja eltűnt előlem, becsuktam az ajtót.

Egy hosszas sóhaj hagyta el a számat, majd lassan odaballagtam a mosogatóhoz. Megkövült arccal álltam neki elmosni a tányérokat, és hagytam, hogy a szívemen ejtett sebek elkezdjenek gyógyulni... hogy utána újból feltéphessem őket.