
- Én tényleg
meleg vagyok. – bukott ki belőlem egyszer csak, minden előzmény nélkül.
Szégyellősen, lemondóan vizslattam a földet magam előtt. Chanyeol még nem fogta
fel az adást, csak pislogott párat, és pár másodperc múlva kissé zavartan
elvigyorodott.
- Oh... –
vakarta meg a feje hátulját – É-értem. Ha... ha esetleg ezen aggódsz, nekem
semmi bajom a melegekkel. Tényleg! Engem nem zavar – mosolygott rám. – Én csak
tudod, nem értettem mi alapon nézték ki belőlünk, és...
Innentől már nem
folytatta a mondatot, mert már nem tudta hogyan magyarázza tovább. Én tovább is
indultam, és legbelül örültem, mert nem távolodott el, azonban így már
teljességgel biztos, hogy örökre ő lesz az én elérhetetlen szerelmem az
életben, akiből sosem fogok kiszeretni.
Megbeszéltük,
hogy másnap délután a sétáltatás idejében én átmegyek hozzá. Alig lakott pár
háztömbnyire, szóval nem volt nehéz odatalálnom. Szerény kis lakásban lakott
Chanyeol; nem volt túldíszítve, teljesen egyszerűen volt berendezve, és olyan jólesően
rumlis volt. Valahogy szinte rögtön otthon éreztem magam, ahogy beléptem oda.
Maga Chanyeol is egy olyan egyéniség volt, aki mellett el lehetett lazulni, és
a lakása is ezt sugározta.
A nappaliban
volt egy íróasztalon a laptopja, ami elé rögtön odaültünk. Szerkesztettünk egy
képet, amin Forestről és Sunnyról volt egymás mellé rakva két fotó, amelyet én
pendriveon áthoztam. Alá írtuk hogy mikor tűntek el az ebek, hol, és hogy
valószínű, együtt vannak. Mindkettőnk telefonszámát is megadtuk.
- Ha már itt
tartunk, mi ketten is elrakhatnánk egymás számát. Így bármelyikőnket hívnak
hogy megvannak, tudjuk értesíteni egymást – fordult hozzám Chanyeol a forgós székében.
- Ez jó ötlet –
mosolyodtam el, és mindketten elővettük mobilunkat, és elmentettük. Nekem már
előbb eszembe jutott ismeretségünk során, hogy jó lenne, ha meg lenne a száma,
de hát természetesen én nem kértem el. Legalább meg van oldva az ügy.
- Akkor most
jöhet a nyomtatás, és nekivághatunk a városnak... – gurult a nyomtatóhoz
Chanyeol, bekapcsolta, majd a gépen kattintgatva beindította a folyamatot.
- Nem tudom te
hogy vagy vele... de én nagyon magányosan éreztem magam az éjjel Sunny nélkül –
mondtam.
- Pontosan! Én
is ugyanígy éreztem – fordult felém, és bőszen helyeselt. – Forest mindig oda
szokott feküdni az ágyba a lábamhoz, és együtt nézzük a tévét, amíg el nem alszom.
De tegnap este tényleg egyedül éreztem magam. Pedig még csak egy napja tűnt
el...
Nagyon sokszor
agyaltam azon, vajon Chanyeol hogyhogy egyedül él. Vajon milyen lehet a családi
háttere? Miért annyira fontos neki az a kutyus? Néha tényleg úgy beszélt róla,
mintha ő lenne az egyetlen családtagja. Nem értettem, hogy egy ilyen jóképű,
magas, kedves és nyílt srácnak hogyhogy nincs senkije. Bár nem tudhattam, hogy
van-e, mert ki tudja, lehet hogy egész egyszerűen csak nem élnek együtt. De a
megérzéseim azt sugallták, Chanyeol igencsak magányos... akárcsak én.
- Na, asszem ez
kész is – gurult újra a nyomtatóhoz, és kivette a kész papírokat, majd felállt.
– Mehetünk!
Neki is vágtunk
a városnak. Elsőként a kutyafuttatóra mentünk, kikérdeztünk mindenkit, nem
látták-e az ebeket, kiraktunk minden oszlopra egy kis plakátot. A környező
utcákba is ugyanezt tettük, buszmegállókba, villanyoszlopokra ragasztottunk.
Most azért nem mentünk olyan messzire, mint tegnap.
- Fuh... hát ha
ez alapján nem találjuk őket meg, akkor... – vágott tanácstalan arcot Chanyeol
az utolsó plakát kirakása után.
- Nyugi,
meglesznek – tettem félénken a vállára a kezét, és egy apró mosollyal
bíztattam. Ő nem szólt semmit, csak visszamosolygott rám.
Elindultunk
visszafelé, mikor egyszer Chanyeol a hasára tette a kezét.
- Ah... nem
tudom te hogy vagy vele, de én rohadtul megéheztem a plakátolástól. Asszem
elmegyek a sarki hamburgereshez. Velem tartasz?
Hogyne tartanék...!
- Benne vagyok,
én se ettem még semmit a reggelin kívül... pedig már vacsoraidő van lassan.
Beültünk a
lakásainkhoz egészen közel lévő étterembe. Azt gondoltam, talán most alkalmam
lehet több mindent megtudni Chanyeolról. Leadtuk a rendelésünket – mindketten kértünk
egy óriás hamburgert, és egy nagy pohár sört.
Egy darabig
csendesen ültünk egymás előtt. Chanyeol a poháralátétét forgatta a kezében, én
pedig csak nézelődtem. Talán először fordult elő az a bizonyos kínos csend,
amit hamar igyekeztem megtörni.
- És... te mióta
laksz amúgy itt?
Kérdésemre az
alátétről rögtön felnézett rám szép nagy barna szemeivel.
- Mióta lakok
itt? Hm... Körül-belül egy éve. Miután elvégeztem a sulit, ide költöztem, mert
itt több a munkalehetőség.
- Ah... értem.
Az jó – bólogattam és mosolyogtam halványan.
- Na és te?
- Hogy én? Nos,
én idevalósi vagyok. Csak engem a nagymamám egyedül nevelt fel, aki sajnos meghalt...
ezért lakok egyedül már lassan egy éve.
- Oh... –
szomorodott el az arca – nagyon sajnálom.
- Nagyon öreg
volt már... amíg tudtam, vigyáztam rá. Csak... amióta elment, Sunny az
egyetlen, akitől nem érzem olyan egyedül magam. Most, hogy nincs velem, újra
elkezdett jobban hiányozni a nagymamám.
A jó öreg nagyi.
Ő volt az egyetlen ember, aki elfogadott engem úgy, ahogyan vagyok. Neki nem is
kellett elmondanom, hogy meleg vagyok. Egyszerűen érezte, és tudta. Azt is
tudta, mikor vagyok szerelmes, és bár félénk voltam, egy kis infót mindig
kihúzott belőlem, amitől sokkal jobban éreztem magam, hogy mégis elmondtam
valakinek. Tényleg nagyon hiányzik...
- Elhiszem.
Egyedül lenni... nagyon rossz. Remélem minél előbb meglesznek a kutyák...
De te miért vagy egyedül?
Mielőtt
rátérhettem volna erre, már jött is a kajánk a pincér tálcáján. Hatalmas méretű
hamburgerek, és két nagy pohár sör, aminek rögtön neki is láttunk, ahogy
lerakta őket az asztalra.
Chanyeol nagyon
tudott enni. Olyan jóízűen evett, hogy nekem is sokkal nagyobb étvágyam lett,
mint szokott. Őt követve nagyokat haraptam a hamburgerembe, bár nekem nem volt
akkor méretű szám, mint neki. Nem is tudtam, hogy fér be neki az a mennyiség,
amit a szájába vesz, de amíg én a felénél tartottam, ő már majdnem megette az
egészet.
Egy pillanatra
felnézett rám, és hirtelen hátradőlt, lenyelte a falatját és nevetni kezdett.
- Mi az? –
kérdeztem tőle teljesen komolyan, miután én is lenyeltem a falatot.
- Hát... kár
hogy nincs most veled szemben egy tükör. Csinos kechup és majonéz szakállat
növesztettél – nevetett tovább.
- Mi? Jézusom –
töröltem meg a számat, közben vörösödött a fejem – így jó?
- Hát... –
fojtogatta a nevetés – majdnem. Még jobbrább...
Újra
megtöröltem.
- Így?
Megrázta a
fejét, és tovább vigyorgott.
- Nem lehet
igaz! – törölgettem újra.
- Na várjál –
vett ki egy tiszta szalvétát a tartóból, és váratlanul áthajolt hozzám az
asztal fölött. Csillogó szemeivel összpontosított az arcomra, és egy törléssel
elintézte, hogy ismét „szakáll –és bajusz nélküli” legyek. – Így már jó – ült vissza
mosolyogva. Ez a jelenet bennem lassítva játszódott le, mert egyáltalán nem
gondoltam hogy ő fogja rólam letörölni. Kissé fel is forrósodott az arcom...
talán az a fél pohár megivott sör az oka, hogy ilyen „bátor”?
- Kö... köszi –
mondtam gyorsan, majd tovább ettem a hamburgeremet, immár kisebb harapásokkal.
Így is kezdtem rohadtul tele lenni, úgyhogy további két harapás után félre is
toltam a tányért, és belekortyoltam a sörömbe. – Nekem ez ennyi volt. Szégyen,
nem szégyen...
- Ah, az neked
nem kell? – szúrta ki a tányéromat. – Megehetem? – nézett rám.
- Még az is
beléd fér?! – lepődtem meg, miután ő mindent bepusztított a saját tányérjáról. –
Persze, csak nyugodtan.
Három harapással
eltüntette a maradékomat, majd a sörét is lehúzta.
- Áh, így már
talán kibírom hazáig.
- Mi? Hazáig? Dehát
az innen öt perc... – néztem rá elképedve.
- Ugyan már csak
vicceltem – vigyorgott, és hátradőlt – dugig vagyok.
- Te vagy a
legjobb étvágyú ember, akit ismerek.
Chanyeol
megvonta a vállát.
- Mondták már
páran, hogy jó az evőkém. Lehet ettől vagyok majdnem 190 cm.
- Ha már így említetted...
egyben a legmagasabb ember is vagy, akit ismerek.
- Te meg a
leg... – kezdett el egy mondatot, majd fürkészte az arcomat, amit nem tudtam
mire vélni.
- A leg...?
- Az egyetlen...
na jó felejtsd el – nevetgélt. Úgy tűnt mintha ezt az egy pohár sört megérezte
volna. – Mondanék egy harmadikat. Biztos vagyok benne, hogy én vagyok a piát
legkevésbé bíró ember, akit ismersz – nézett rám vigyorogva.
- Lehet... de én
viszont meg tudom mit akartál mondani az előbb. Hogy én vagyok az egyetlen
meleg ismerősöd – mondtam bátran, és lehúztam a maradék korty sörömet. Én is
hangyányit bátrabbá váltam, ami azt illeti.
- Nemm...
mármint de, de én nem ezt... na jó, mindegy, szerintem inkább fizessünk –
nevetett.
Kifizettük a
kaját, és elindultunk haza. Megbeszéltük, hogy rögtön hívjuk egymást, ha
valamit megtudtunk.
Két napig semmi
nem volt, én szívesen felhívtam volna Chanyeolt ennek ellenére, de én nem
akartam egy percig sem, hogy gyanakodjon. Nagyon magányosnak éreztem magam,
próbáltam lefoglalni magam valamivel, de nem ment túl jól a dolog. Csak
reménykedni tudtam, hogy meglesznek a kutyák. Vajon ha nem lesznek meg, felhív valaha Chanyeol? Vagy pedig abszolút
csak a kutyák kötnek bennünket össze?
Aranyos kis tortenet ez, ficinek pont kiraly. Vannak benne klises jelenetek, Baek nekem nagyon noies karakterre sikeredet, de elvezheto fluff ez. :D orulok hogy irsz te asszony csak igy tovabb.
VálaszTörlésKiri
Haha igen klisé a köbön. XD De ettől esik jól a kis lelkemnek. T_T Nálam a fluff az arról szól hogy az történik amit mindenki vár, és tényleg az, és olyan megnyugvás hogy ez így van rendjén. Vannak ilyen filmek is, az ilyen tipikus amerikai vígjátékok, amikről már a film első öt percében tudom hogy mi lesz a vége. De akkor is végignézem mert... jól esik hogy az lesz amit várok. :D A bonyolultságot másra tartogatom. :3 Még nem tudom mire de arra. X'D Olyan aranyos vagy hogy mindig írsz nekem szeretlek. <3 ^_^
TörlésSzia!:) Nagyon tetszik a történet, nagyon aranyos*-* Várom a folytatást, csak így tovább!:3:)
VálaszTörlésköszönöm szépen! remélem tetszeni fog a folytatás is :3
Törlés