Love ruins or repairs? - 2. rész

Chanyeol a bejárati ajtón belépve már érezte is a vacsora illatát, és bepillantva a konyhába meglátta az étkező asztalon lévő két terítéket, valamint a tányérokon gőzölgő friss ételt. Fáradt volt, és éhes. Kimerült tagokkal tette a fogasra zakóját, majd egy apró sóhajt kiadva magából leült az egyik székre. Az étel illatát így már még intenzívebben érezte, ezt kiélvezve mélyet szippantott a levegőbe.

Evőpálcáival kezdett játszadozni, de csak pár másodpercig tette ezt. Rögtön letette őket, mikor hallott egy kis motoszkálást háta mögül, a fürdőből, majd halk ajtónyikorgást, és lépteket. Ezután két vékonyka kart érzett hátulról nyaka köré fonódni, az étel illatához halványan hozzákeveredett az általa már jól ismert aromájú, édeskés női parfüm illata. Puha ajkak nyomódtak fáradt arcához.

- Már megint nem is szóltál, hogy megjöttél – szólalt meg a fiatal nő, és leült Chanyeollal szemben az asztalhoz. Szelíd arca békés volt, és mosolygós.

- Nem merek, amióta egyszer felébresztettelek vele, mikor épp aludtál már – mosolygott vissza halványan, és pálcikáit ujjai közé fogva nekilátott az ételnek.

- Az már hány éve volt! – nevette el magát a vele szemben ülő – Én akkor nyugszom meg, mikor hazaérsz. Mindegy, hogy mikor… ha hajnalban, akkor hajnalban.

- Hm. – szólalt meg röviden Chanyeol, és tovább rágott.

Egy pár másodpercig csak csend volt, aztán a nő újra megszólalt.

- De, most egészen korán érkeztél! Együtt tudunk vacsorázni… ez mindig örömmel tölt el engem – nyelte le a falatot, és ragyogó szemekkel nézett Chanyeolra, aki csak a tányérját vizslatva, bár komótosan, mégis jóízűen ette az ételét. – Holnap… holnap is ilyenkor jössz haza?

- Nem tudom. – vágta rá Chanyeol összeráncolt a szemöldökkel, a holnapi nap dolgaira gondolva, majd egy újabb falatot helyezett szájába. – Holnap lesz az új bevásárlóközpont átadója. Ott lesz a sajtótól elkezdve minden, és lesz utána egy céges rendezvény is, amit le kell bonyolítani. Fogalmam sincs, hogy meddig tart. – mondta egészen komoly hangnemben, továbbra is a tányérját bámulva. Szinte nem is figyelt az evésre, szemei előtt már a holnapi nap tennivalói lebegtek, élő képekben.

A nő arcáról egy pillanatra eltűnt a mosoly, és sóhajtott egyet. Ezután újra felragyogott, és ugyanolyan mosollyal ránézett kedvesére.

- Ha mégis, akkor újra főzök valami finomat. Mit szólsz?

Chanyeol végre felpillantott, egyenesen a nő arcára. Bólogatott, majd rágás közben gyorsan visszamosolygott rá.

- Köszönöm. Meglátjuk, jó? Majd felhívlak valamikor, ha tudlak. De nagyon tömött nap lesz, úgyhogy ha te hívsz is, nem biztos hogy fel fogom venni.

- Rendben – bólogatott a nő, majd mindketten tovább folytatták az evést csendben, míg el nem fogyott az összes étel.

Amíg párja elpakolt a konyhában, Chanyeol a fürdőben lezuhanyzott. Mikor megnyitotta a tökéletes hőmérsékletű, langyos vizet, és a vízsugár elérte fáradt testét, végigfutott rajta a hideg, és tetőtől talpig libabőrös lett. Szemeit lehunyta, és hagyta, hogy a napi stressz teljesen kimosódjon porcikáiból, valamint kiürüljön fejéből az ott zsibongó megannyi dolog. Ahogy teltek a másodpercek, egyre jobban elpilledt; szépen lassan kezdett leállni a napi pörgésből, és nem gondolni semmire.

Mikor kezdte egyre kellemesebben érezni magát, bevillant lehunyt szemei mögé az előző esti álma.

A barna szeme. Az a tökéletes, gyönyörű, fekete pillantása… és a mosolya, amely végtelen energiával volt képes megtölteni a szívemet. Mindez elég. Ennél nem kell több. Semmi más nem kell.

 Látomásának egyik legszebb pillanata játszódott le szeme előtt tökéletes részletességben, melyre azonnal beharapta alsó ajkát. Azonban szemöldökét hirtelen összeráncolta, és a kezében lévő tusfürdős flakont erősen megmarkolta.

Nem.

Pilláit azon nyomban kinyitotta, majd elkezdett mosakodni. Csak arra koncentrált, hogyan nyomja ki a férfi tusfürdőt a tenyerébe, hogyan oszlik el majd habzik fel az testének különböző területein. Csakis erre figyelt, semmi másra. A habban lévő apró buborékokra, ahogyan csillognak a lámpa fényében… a víz csobogására, a tusfürdő finom illatára.

Nem fogok majdnem tíz év után is így gondolkozni róla.

A múltat sosem fogja tudni kitörölni az ember az emlékezetéből. A gondolatokat nem lehet elhessegetni, csak helyettesíteni. Bármi is történjen, az emlékek mindig velünk maradnak, és örökre a hátunkon cipeljük őket. Ha valami rossz történt, az örökre fájni fog… ha valami jónak volt vége, örökre vágyakozunk utána, hogy újra úgy legyen. Ha valamit elvesztettünk… örökre hiányozni fog.

De érdemes-e keresni a múltat? Van-e esély, hogy valaha elengedjük, és ha nincs, lehetünk-e valaha boldogak anélkül, amit elvesztettünk egykor?

Chanyeol úgy lépett ki a fürdőből, hogy már a szobába vezető úton is azt hitte, el fog azonnal aludni. Mentálisan volt inkább fáradt, mint testileg. Párja már az ágy egyik felén feküdt, egy könyvet olvasva; majd mikor meglátta Chanyeolt alsógatyájában lassan belépdelni a helyiségbe, azonnal le is tette a könyvet, és szemeivel mindvégig követte kedvese alakját, amint félig lecsukott pillákkal a takarót felemeli, és bemászik mellé az ágyba. Tüdejéből lassan kiengedve a levegőt helyezte fejét kispárnájára, és lassan lecsukta szemhéjait. Ezután érezte, hogy egy törékeny test fonódik oldala köré a takaró alatt, ő pedig már szinte automatikus mozdulatokkal emelte fel egyik karját, hogy párja fejét mellkasára helyezhesse, amely fel-le emelkedett lélegzetvételétől. A vékony ujjak Chanyeol mellére simultak, és apró mozdulatokkal cirógatták bőrét. Már félig el is aludt szinte, mikor újra éberebb állapotba hozta a nő szólítása.

- Chanyeol… - mondta, majd lábát a másik köré fonta.

- Hmm? – kérdezett vissza dörmögő, mély hangján.

- Chanyeol, figyelj egy kicsit rám… - emelkedett feljebb kedvese, majd arcát kürkészte. Chanyeol lapos pislogásokkal félig újra kinyitotta szemhéját. – Tudom, hogy nagyon fáradt vagy, de szeretnék valamiről beszélni veled. Igazából már… napok óta.

- Mondd csak. – mondta álmos hangon, alig-alig artikulálva, és tenyerét a nő vállára helyezte, majd simogatni kezdte.

- Én csak… arra gondoltam, újra felhoznám, amiről régen beszéltünk. Chanyeol… nem gondolod, hogy lassan kellene nekünk egy baba?

Chanyeolban legbelül végigfutott egy enyhe ijedtségszerű érzés, de ez egy pillanatig sem látszott meg rajta. Egész egyszerűen oldalra sandított, egyenesen párja kíváncsian fürkésző tekintetére.

- Nem is tudom, Yoona… nem gondolod, hogy ahhoz biztosabb anyagi háttér kellene? Még nem keresek olyan jól, hogy mindent meg tudjunk neki adni.

- Mindig ezt mondjuk, Chanyeol… ennyi erővel, sosem lesz elég pénzünk. Egyszer el kellene kezdenünk valahol, nem?

Chanyeol pár másodpercig hallgatott, eközben tekintete visszavándorolt a plafonra.

- Nos… ez is igaz.

- Tényleg? – tornyosult felé Yoona, felragyogó arccal. – Ezt úgy érted, hogy…?

- Figyelj, én nem is tudom… nem tudnánk inkább erről holnap beszélni? Igyekszem majd hazaérni időben, minél előbb. Rendben? – mosolyodott el Chanyeol, majd végigsimogatta kedvese oldalát, és ismét lehunyta a szemeit. A nő adott számára egy hosszas csókot, majd lassan fölé mászott.

- Ha nem beszélgethetünk, attól még ezt szabad? – kuncogott, és megcsókolta kedvese nyakát, beszippantva magába a friss tusfürdő illatot. Apró kezei végigsimítottak hasán, majd felvezette őket válláig.

Chanyeol bár fáradt volt, testének jól estek ezek az apró érintések, így ő is felvezette kezeit Yoona vékony derekára, jelezve ezzel, hogy belemegy a dologba.

*

Embertömeg. Iszonyú, nyomasztó embertömeg, melyben már minden arc összefolyik, minden mosoly és kézfogás ugyanolyannak tűnik. A villanó vakuk már egy szemrebbenést sem okoznak. A szád alá dugott mikrofonok egy pillanatig sem zavarnak, a szavak ömlenek belőled mint fő mérnökből, akár csak egy megprogramozott robotból, és te mindig, minden esetben ugyanolyan meggyőző tudsz lenni. Ez a sikered kulcsa.

Chanyeol energiája fogyott, és fogyott, de ő ezt nem vette észre. A hajtás, a pörgés nem hagyta, hogy észrevegye. A megnyitó lebonyolítása és megannyi interjú leadása után végre kimehetett az emelvényről, és örült annak, hogy végre nem ő van a középpontban. A tömegbe ásta magát, hogy odajusson járműve felé, közben ide-oda nézett, köszöngető arcok felé intett, és mosolygott. Igyekezett egyetlen egy üdvözlő személyt sem kihagyni, és mindenkire figyelni. Pásztázta a tömeget, mikor egyszer csak váratlanul...

...megállt.

Már hiába volt minden üdvözlő arc, megszólítás, vállán ért érintés. Chanyeol arca komoly volt, és megszeppent.

Lábai földbe gyökereztek, a tömeg ide-oda tolongása meg-meg lökte vállát. Tekintete csak egyetlen egy pontra tudott összpontosítani, majd mikor pillantásának tárgya szem elől tűnt, mindenkit ellökve magától rohanni kezdett irányába.

"Sosem tudhatod, hogy a sors mikor hoz egy olyan fordulatot az életedben, amire egy pillanatig sem számítottál."